Hogyan lett a podcast egyszerű audioformátumból internetes tartalom?

Sok eltérő vélemény van arról, hogy mi az a pont, amit a podcast születésének tekinthetünk. Vannak akik az 1980-as éveket említik, amikor az egykori Szovjetunióban az értelmiségi gondolkodók, a szabadon nem terjeszthető gondolataikat audiokazettákra másolták fel és így adták kézről-kézre. Van aki a 2000-es évet említi, amikor az RSS 0.92 megjelent. Más 2004-et, amikor az első podcast szolgáltatás a Libsyn.com elindult.

Mi a magunk részéről nem foglalunk állást, a cikkünk annyit tesz csupán, hogy leírja időrendben, hogy hogyan jutottunk el ide, amikor is Magyarországon is a kritikus tömeg felé közelítünk a podcast hallgatók és készítők számát illetően.

Kezdetben nem a bevételszerzés volt a cél – ez még manapság is gyakran van így – hanem az információmegosztás. Egyszerű beszélgetéseken keresztül képesek voltak olyasmit közvetíteni a hallgatók felé, amit az internet nem tudott – ez pedig a hang nyújtotta közvetlen kapcsolaton keresztüli intimitás volt.

A podcasting gyökerei a 2000-es évre nyúlnak vissza, amikor Dave Winer szoftverfejlesztő közzétette az RSS (Rich Site Summary vagy Really Simple Syndication) formátum új, 0.92-es verzióját, amely lehetővé tette a digitális hangfelvételek továbbítását RSS feedeken keresztül. Ezzel, miután a hanganyag megjelent, le lehetett tölteni iPodra vagy más készülékre, megszületett az Ute tényleges hanganyag átvitele az eszközökre, így megszületett a hanganyagok tényleges követése és átvitele fizikai eszközökre.

2003-ban Ben Hammersley brit technológus, futurista és riporter „Audible revolution” címmel írt cikket a The Guardian című brit hírportálon, amelyben először jelent meg a ma már ismert „podcasting” elnevezés Hammersley akkor még hezitált az új audioforradalom elnevezésével kapcsolatban: „Audioblogging? Podcasting? GuerillaMedia?”. Végül. az „iPod” és a „broadcasting” szavak kombinációja bizonyult a legfogósabb változatnak, ami a ma is a jól ismert és használt „podcast” kifejezést eredményezte.

Az új formátum kétségtelen előnye az egyszerű használhatóság és különösen a pénzügyi egyszerűség volt. Minden, ami a podcastok készítéséhez szükséges, olcsón és egyszerűen beszerezhető volt. Az alkotóeszközök rendelkezésre álltak, és mindenki azt érezte, hogy ő is lehet kiadó vagy műsorkészítő. Mindezt anélkül, hogy meg kellett volna felelni a producerek elképzeléseinek és a szerkesztőknek, ehhez még hozzáadódott egy nagyon fontos plusz is: a podcast lehetővé tette az újságírók és a műsorkészítők számára, hogy közvetlenül a közönséggel dolgozzanak. A hangi intimitása, a blogos interakció, illetve a letöltött MP3-fájl kényelmének és hordozhatóságának kombinációja több terület előnyeit egyesítette. Az a lehetőség, hogy a hallgató megválaszthatja, mikor és hol hallgatja kedvenc műsorát, sokak számára nagyon csábítónak bizonyult. A podcastok által kínált szabadság azonban nemcsak a hallgatók számára volt vonzó, hanem maguknak az újságíróknak is, akiknek az új formátum lehetővé tette, hogy ne csak közvetítsenek, hanem közvetlen visszajelzést is kapjanak a közönségtől. Az internetes audio-tartalomkészítés nem volt szabályozva, és nem korlátozta a kezdő újságírókat, akik gyakran nem kaptak elegendő műsoridőt. Így az alacsony költségű formátum megnyitotta az utat a különböző műsorok előtt, amelyek nem voltak alkalmasak a rádiós sugárzásra, de igen érdekesek voltak a hallgatók számára, akik hajlandóak voltak letölteni őket. Mindössze egy olcsó mikrofonra, egy ingyenes hangrögzítő szoftverre és egy kis gyakorlatra volt szükség.

Az első podcast szolgáltatás. A Libsyn.com (Liberated Syndication), amelyet Dave Mansucl és Dave Chckan alapított, szintén 2004 októberében indult, és a készítőknek egy tárhelyet és különböző RSS-készítő eszközöket kínál. A Libsyn nemcsak a vállalatok, hanem olyan emberek számára is megnyitotta a podcastok világát, akik számára a podcastok hobbi szinten jelentek meg. A szolgáltatást használta a népszerű Keith and The Giri című komédia-podcast is, amely 2007-ben elnyerte a People’s Choice Awardot.

Sokan 2005-öt a „podcastok évének” nevezték. A New Oxford American Dictionary az év szavának válaszotta a „podcast”-ot (Wired 2005). Az első podcast-könyv is ebben az évben jelent meg. A címe „Podcasting: Do it Yourself Guide”, amit a Podcast Connect Inc. készített (Skinner 2020). Júniusban Steve Jobs bejelentette, hogy a felhasználók 3000 ingyenes podcast gyűjteményt érhetnek el az iTunes-on, a Yahoo pedig elindított egy olyan weboldalt, amely lehetővé tette a különböző podcastok keresését, feliratkozását. és értékelését. Augusztusban átadták az első Podcast Awards díjat is, ezt a People’s Choice Awardot a This Week in Tech podcast nyerte (Moore és Moore 2017).

Bár az új médium népszerűsége az egekbe szökött, sok internetes és technológia-orientált újságíró „halottnak” nevezte a podcastot. Sokan úgy vélték, hogy a médium növekedése viszonylag korlátozott olyan tényezők miatt, mint például a médium monetarizálásának nehézségei, az online videók erős konkurenciája (2006 a YouTube videoplatform elterjedésének éve volt), vagy az Apple-hez és termékéhez, az iPodhoz szorosan kapcsolódó név, amely az okostelefonok korában gyorsan elavulttá vált. Ha ez a formátumtemetés és a narratíva, ami emögött áll ismerősnek tűnik a hazai kritikákból, az nem a véletlen műve. Az internet – sőt a videó – megjelenésével sokáig temették a rádiót, mint formátumot. De a rádió még ma is él, sőt, annyira tömegbefolyásoló tényező, hogy a mai napig politikai csatározások zajlanak a frekvenciahasználatért. Ugyanez a diskurzus zajlik le most a hazai podcast piacon. De ahogy akkor, most is az a helyzet, hogy a podcastok sosem tűnnek, tűntek el. A médium az évek során mind a hallgatók, mind az alkotók számát tekintve növekedett. A Pew Research Center tanulmányai szerint az amerikai podcast-hallgatók száma 2008 és 2015 között majdnem megduplázódott. Emellett a piackutatások kimutatták, hogy a podcast-rajongók általában rendkívül elkötelezett „szuperhallgatók”, akik idővel többet hallgatnak ilyen tartalmakat, mint AM/ FM rádiót, streaming zenét vagy bármely más audioformát és elkötelezettebbek is, mint ezen sugárzott adások hallgatói. Mindazonáltal a 2005 és 2013 közötti időszakban a podcasting nem vált valódi tömegmédiummá.

Bár mind a közönség, mind az alkotók száma jelentősen nőtt, a podcastok körüli izgalom jelentősen alábbhagyott. A podcastok akkori újításai közül sok csak egyszeri kísérlet volt, amellyel a készítők a médium pénzzé tételére törekedtek. 2006-ban Lance Anderson megszervezte első élő podcast-turnéját. Egy évvel később Jack és Stench elindította első podcastját, amelynek előfizetése havi 5 dollár volt. A 2012. A Radio Ambulante podcast befejezte az első sikeres kampányt a Kickstarter crowdfunding platformon, ahol Roman Mars, a 99% Invisible Podcast alkotója később 170.000 dollárt gyűjtött össze egy új podcast-sorozat finanszírozására (Moore és Moore 2017).

Mint láthatjuk a podcast olyan szintű tömegmédiummá válása, mint egy Instagramm, vagy bármely más közösségimédia-oldal influenszerének, ahol egy account akár több milliós reakciót és elérést hoz sehol nem jött el. A podcast eddig a pontig egy nagy számú, és ami fontosabb sokkal elkötelezettebb hallgatói bázist épített ki magának.

A következő részben megpróbálunk néhány történeti kérdést feltenni és ezekre valamilyen, általános választ adni.